Szymba

SZERETLEK KEDVESEM

Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis könnyű termetedet,
Fekete hajadat, fehér homlokodat,
Sötét szemeidet, piros orcáidat,
Azt az édes ajkat, azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése magában élvezet,
Szeretem lelkednek magas röpülését,
Szeretem szívednek tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz és ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod s könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Amint embernek csak szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve nincs élet, nincs világ,
Te szövödől minden gondolatomon át,
Te vagy érzeményem mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek minden verésében,
Lemondanék minden dicsőségről érted
S megszereznék érted minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam, nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz, én is azt akarom,
Nincs az az áldozat, mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Mint ember még soha, sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek, hogy majd belehalok,
Egy személyben minden, de mindened vagyok
Aki csak szerethet, aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád, szeretőd, testvéred,
És egy személyben te vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom, szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel, szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos őrült szerelemmel!...

AKAROM

Azt akarom, hogy rám szorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon,
Azt akarom, add meg magad
Kegyelemre vagy pusztulásra, -
Azt akarom: engem szeress,
Azt akarom, ne gondolj másra.

SZERELEM

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Nincs oly nap, hogy ne jutnál eszembe
Te vagy szívemnek éltető eleme.
Azt az időt mit nem töltesz velem
Örökkévalóságnak képzelem.
Akkor sem tudok nélküled élni,
Ha azt mondod nem érdemes remélni.
Nem tehetek róla Szeretlek Téged
Mindörökké, amíg csak élek!

Szeretni valakit, ki ránk se néz. Szeretni ,várni ,remélni.
Mindennap látni ,s rádöbbeni,hiába minden elkéstél.
Hiába minden? Akkor miért imádkozunk? Miért könyörgünk és miért sírunk?
És miért vele álmodunk és miért remélünk,várunk rá?
S ha végre ránk néz,vagy végre ránk nevet,a sok-sok szenvedést miért feledjük el?Az az egy pillanat mi örömöt okoz,miért feledtet velünk oly sok bánatot?
Ha elutazik messze megy s majd sokára jön vissza,az az érzés,mit ápolunk,nem hívhatja vissza.
S közben a józanész feledtet velünk,mert azt diktálja állj meg,tovább nem mehetünk.
Nem szabad szeretni olyat, aki megvet,aki nevet rajtunk.
Nem szeret bennünket.
Aki örül,mert tudja,hiába remélünk,aki érzi,miatta szenvedünk.
De ha a szív e kis motora szeret, hiába a józanész,nem tilthatja meg az érzést,mit ember nemesít.
Nem bír érzelemmel az ész hiába tilt. Nem tehetünk róla ,s ha szeretünk,nem mondhatja senki,hogy feledd!
Nem mondhatja senki, aki tudja, hogy legszebb az olyan érzés mely tiszta.
Nem kell, hogy azt mondd, hogy szeretsz.
Ha mást érzel, ne hazudj nekem.
Nem kell a szép, de hazug szavad.
Mondj inkább rosszat ,de igazat.
Először fáj,ha friss lesz még a seb,de később elmúlik,hálás leszek neked.
Lehet, hogy egyszer szerelmes leszel s nem viszonozzák,s te kínlódsz,nyögsz,szenvedsz.
Úgy érzed nem bírod,meg kell halnod.
Gondolj akkor rám, s megtudod, hogy rossz volt.
Sétálsz még te is elhagyott utcán, fejed lehajtva könnyeid ne lássák.
Zokogsz még te is egy kedves ablak alatt, s hallod, hogy ő odabent ő vígan kacag.
Megvetni ,gyűlölni,gyűlölni akarod,de csak becézni,imádni,szeretni tudod.
Nem bírsz és nem akarsz nélküle élni,nevetni,küzdeni,harcolni,sírni.
S ha eddig elértél ,nem fogod kérdezni.
Tudni fogod majd:
"Mit jelent Szeretni"

Szomorú a szívem, mert tudom, most nem lehetsz az enyém,
összekavart életünk elindult egy rossz irány felé.

Mikor nem vagy velem, könny csordul le arcomon,
meg kell próbálnom, de felejteni nehéz - tudom.

Mikor veled lehetek, szikrázik szívem, mert szeretlek,
de e szeretet nem szerelem, ezért nem engedhetem, hogy szenvedj.

El kell, hogy felejtselek s te is engem,
mert ha ezt most folytatnánk, az nem lenne jó egyikkőnknek sem.

Nem akarom, hogy fájjon, de ez nem lehet másképp,
engedj el lágyan, s így megmaradsz nekem, mint egy álomkép.

Veled leszek álmomban, s erre az lesz a fájó bizonyíték,
hogy reggel majd a párnámon ott csillog egy könnycsepp, mely az enyém.

éha úgy érzed, az élet egy nagy sorstalanság,

szeretsz valakit, ki téged nem, sok-sok csalódás.

Fáj őt boldognak látni mással,

fáj, hogy a párás tükörbe más nevét írja.

Nem tudod utálni, haragudni rá,

bármennyire akarod, ha azt mondod: Utállak; nagyon fáj!

Egy könnycsepp folyik végig arcodon,

ezt miatta hullajtod, közben ezt gondolod.

Ülsz reszketve egy hideg padon,

szemed csukva, gondolkozol.

A sok régi szép emlék lebeg előtted,

ahogy édes csókjaira vártál karjaiban heverve.

Ekkor szemed kinyílik, még jobban könnyezel,

szeretnéd őt visszakapni, de tudod: LEHETETLEN!

Lenézel, könnyed földre hull,

majd a szél egy halott falevelet eléd fúj.

Szomorúan látod, neki már annyi,

közbe neked is eljött a vég, csak erre tudsz gondolni.

Ajkadról leszáradt a mosoly,

úgy érzed, már sose lehetsz boldog.

Behunyod szemed, majd újra kinyitod,

de rájössz, ez valóság, sajnos nem álom.

Előre nézel, egy sötét árnyékra felfigyelsz,

közelebb jön, s látod, nem ő az, egy idegen.

Elmegy melletted, még csak rád sem néz,

azt hiszed, téged mindenki senkinek néz.

Rossz ez az érzés, Fáj, hasít,

ezért féltél, hogy szerelmed szakít.

Ki téged szeretett, de jött egy másik,

utálnod kéne, de tudod, ez SOSE fog menni.

Mindenkinek azt mondod: ő már senki többé,

de még mindig nagyon szereted, ott bent,a szíved mélyén!

Amikor sebesen eltűnsz két karomból, és már nem látlak sehol sem,
érzem,hogy valami sebet ejt a szívemen.
Fáj a pillanat mikor megérintesz,
s fáj a pillanat mikor nem érinthetsz.
Hangom elcsuklik és már nincs több szavam,
szeretsz még engem, s ezzel nyugtathatom magam.
Sokszor fájó perceken keresztül csak szaladnék utánad,
s karjaid közt feltörhetnének a vágyak,
amelyek már 1000 éve várják azt a szerelmes pillanatot,
mikor mindent elfeledve szenvedélyesen szívemet nyugtatod.
Van úgy, hogy úgy érzem már nincs szükséged többé rám,
s félek kedvesem,hogy elküldesz egy éjszakán,
de máskor érzem,hogy én vagyok a mindened,
és testemet két karoddal szorosan átöleled,
hogy tudjam,soha nem akarsz már mással lenni,
csak folyton folyvást szüntelen szeretni.
Oly sokszor haragszom rád,mert úgy érzem bántasz,
de te egyetlen pillantásoddal minden rosszat eltakarsz.
Egyetlen csókoddal meggyógyítod szívemet,
s újra jó kedvre derítesz engemet.
A titok mely benned rejlik tetszik nekem,
s minden pillanat mit valaha átéltünk már örökre itt él bennem
és csak gyarapodik szívünket egyre jobban egymásba fonva,
hogy mikor gyermekünk kérdez biztosan feleljünk,ne pedig dadogva.
Ne kelljen gondolkodnunk, ha majd megkérdi mi hogy voltunk boldogok,
s ha összetörve jön haza ránézve is tudjuk mik a válaszok.
Oly sok álom és pillanat vár még ránk,
és tudom,hogy lesznek még könnyes éjszakák,
de én már megtanultam,hogy a szerelem könnyekkel jár,
s már tudom,hogy van aki nyugtat már.
Jöhet bármi, tűz és víz,
jöhet fájón égető kín,
de a szívünk szüntelen csak szeret és megbocsát,
mert az igaz szerelem csak így élhet egy életen át.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat